ÖNELFOGADÁS
Talán mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy gondoljuk: majd akkor leszünk igazán rendben önmagunkkal, ha valami megváltozik bennünk vagy körülöttünk.
Ha magabiztosabbak leszünk.
Ha lefogyunk néhány kilót.
Ha sikeresebbek leszünk.
Ha végre megfelelünk annak az elképzelésnek, amit önmagunkról vagy mások elvárásairól kialakítottunk.
Csakhogy könnyű belekerülni egy végtelen "majd akkor" körforgásába.
Az önelfogadás talán éppen arról szól, hogy felismerjük:
nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy értékesek legyünk.
Mit jelent valójában önmagunk elfogadása?
Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy minden tulajdonságunkkal elégedettnek kell lennünk. Nem azt jelenti, hogy nem akarunk fejlődni, vagy hogy lemondunk a változás lehetőségéről.
Inkább azt jelenti, hogy nem fordulunk önmagunk ellen azért, mert még nem tartunk ott, ahol szeretnénk.
Lehetnek hibáink. Lehetnek rossz döntéseink. Lehetnek olyan tulajdonságaink, amelyeken szeretnénk változtatni. És lehetnek napok, amikor nem érezzük magunkat elég erősnek, szépnek, ügyesnek vagy sikeresnek.
Mindezek mellett is megérdemeljük a saját elfogadásunkat.
Nem kell állandóan bizonyítanunk.
Sokszor észre sem vesszük, mennyire szigorúan beszélünk saját magunkkal.
Másnak talán azt mondanánk, mikor elront valamit:
"Semmi baj,
hogy hibáztál."
"Nem kell mindent tökéletesen csinálnod."
"Adj magadnak egy kis időt."
"Attól még értékes vagy."
De amikor azt mi rontjuk el, sokkal kevésbé vagyunk megértők saját magunkkal.
Érdemes néha megállni, és feltenni magunknak a kérdést:
"Úgy beszélek most magammal, ahogyan egy számomra fontos emberrel beszélnék?"
Ha a válasz nem, talán itt az ideje egy kicsit több kedvességet adni saját magunknak.
Az önelfogadás nem egy végállomás
Vannak napok, amikor könnyebb elfogadni önmagunkat, és vannak olyanok, amikor sokkal nehezebb.
Ez teljesen rendben van.
Az önelfogadás nem egy olyan állapot, amelyet egyszer elérünk, és onnantól kezdve soha többé nem lesznek kétségeink.
Az önelfogadás egy kapcsolat önmagunkkal.
Egy kapcsolat, amelyet újra és újra ápolnunk kell.
Lehet, hogy ma még nem tudjuk szeretni minden részünket. Talán elég, ha először csak megtanulunk nem harcolni ellenük.
Talán elég annyit mondani:
"Ilyen vagyok most. És innen indulok tovább."
A változás és az elfogadás megfér egymás mellett.
Sokan attól félnek, hogy ha elfogadják önmagukat, akkor elveszítik a motivációjukat a fejlődésre.
Pedig a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást.
Változhatunk úgy is, hogy közben nem utáljuk azt az embert, akik most vagyunk.
Tanulhatunk új dolgokat. Fejleszthetjük magunkat. Lehetnek céljaink. Megpróbálhatunk egészségesebben élni, bátrabban kiállni magunkért vagy jobban kezelni a nehéz helyzeteket.
A különbség talán abban rejlik, hogy nem azért változunk, mert úgy gondoljuk, hogy most nem vagyunk elég jók, hanem azért, mert szeretnénk gondoskodni magunkról és közelebb kerülni ahhoz az élethez, amelyben jól érezzük magunkat.
Talán ma kezdhetjük egyetlen apró lépéssel.
Nem kell egyik napról a másikra teljesen megváltoztatnunk a magunkról alkotott képünket.
Kezdhetjük kicsiben.
Egy kevésbé
szigorú mondattal, amikor hibázunk.
Egy kis pihenéssel, amikor elfáradunk.
Egy "nem"-el, amikor valamire már nincs erőnk.
Egy pillanattal, amikor nem hasonlítjuk magunkat másokhoz.
És talán azzal, hogy elfogadjuk: nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy szerethetők, értékesek legyünk.
Az önelfogadás nem arról szól, hogy minden nap elégedetten nézünk a tükörbe.
Néha egyszerűen csak arról szól, hogy amikor belenézünk, nem akarunk többé ellenséget látni benne.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
További szép napot!
Ritz Andi
Csatlakozz hozzánk AZ ÉLET TITKAI Facebook csoportba!
