AZ ÚT

2026.09.26


Szabad akaratunkból jöttünk a Földre ebbe a korba, hogy bizonyos leckéket megtanuljunk, bizonyos karmákat ledolgozzunk, bizonyos UTAT BEJÁRJUNK.

Mindenkinek megvan a SAJÁT ÚTJA, ami különbözik mindenki másétól úgy, mint az ujjlenyomat. Egyedi. Az én utam nem a te utad, és senki sem mondhatja azt, hogy csak az "én utam járható", és csak azon érheti el az ember a csúcsot.

A tempóm sem az egyedüli, és nem az egyetlen lehetséges, és nem a legjobb. Ebben is mindenki különbözik.

Két azonos út, két azonos feladat nincs.

Mindenkinek magának kell megtennie a saját útját, de útközben találkozunk egymással, egy darabig együtt megyünk, segítünk egymásnak bizonyos útszakaszok megtételénél, majd szétválunk.

Időnként szükségünk van valakire, aki mutatja az utat, míg újra rátalálunk a sajátunkra. Máskor pedig mi mutatjuk az utat. Tehát veztők és vezetettek vagyunk egyszerre.

"Járt utat járatlanért el ne hagyj."- biztos te is ismered ezt a mondatot.

Pedig az emberi fejlődés az, 

amikor elhagyjuk a kitaposott ösvényt és új utat építünk, 

így hagyva nyomot magunk után.

A legtöbb embert a másságtól való félelem akadályozza meg abban, hogy rálépjen a saját útjára. Inkább birka módjára követi a nyájat egészen addig, míg az Univerzum "ki nem húzza a lába alól a talajt", és rá nem kényszeríti - egy betegséggel, anyagi csőddel, munkahely megszűnéssel - arra, hogy a saját útját járja.

Életutad olyan, mint egy domborzati térkép: hegység, dombság és síkság váltakozik rajta. Minden útnak megvannak a saját hegyei, völgyei, buktatói és útvesztői. A dombok és hegyek csúcsai jelképezik az elérendő célt. közöttük pedig ott a síkság. Mikor elértél egy csúcsot, megpihenhetsz a fennsíkon, majd kijelölöd a következő csúcsot (célt), és elindulsz a megmászására. De ahhoz először le kell jönnöd a jelenlegi csúcsról a völgybe, majd onnan kapaszkodhatsz ismét fölfele.

Minden elérendő csúcs magasabb az előzőnél - azaz egyre finomabb energiát képvisel -, s a völgyek sem olyan mélyek.

Haladásodat nehezíthetik a külső körülmények - az időjárás. Hol égetően tűz a nap, hol erős vihar tombol. Van, hogy szélcsendben haladsz, máskor majdnem visszafúj az erős hurrikán.


BÁRMILYEN NEHÉZSÉGEKKEL KELL IS MEGKÜZDENED UTAD SORÁN,

SOHA NE VEDD LE A SZEMED A KÖVETKEZŐ CSÚCSRÓL - A CÉLODRÓL!


A csúcsra nagyon ritkán vezet egyenes út. A legtöbb kacskaringós, és vannak elágazások és akadályok. A legtöbben szeretnék kikerülni az akadályokat - ezek olyan megoldandó feladatok, melyek a fejlődésedet szolgálják -, de akkor azok újból elő fognak bukkanni. Ahhoz, hogy egy-egy akadályt legyőzzél - egy feladatot megoldjál - fejlődnöd kell. Igy haladsz egyre előrébb, egyre feljebb.

VAN, HOGY A KÖRÜLMÉNYEK TÉRDRE KÉNYSZERÍTENEK,

DE TE SOHA NE ADD FEL!!


Köszönöm, hogy velem tartasz!

További szép napot!

Ritz Andi


Csatlakozz hozzánk AZ ÉLET TITKAI Facebook csoportba!

CSATLAKOZOM

Share