A VÁLTOZÁS TÖRVÉNYE 3.

Az életnek van körforgása, és ennek van ritmusa. Figyeld meg a holdat, egy bizonyos ritmusban fogy és hízik; a tenger ár-apálya is; a belégzést mindig kilégzés követi, és ennek is megvan a ritmusa; a nappal után éjszaka lesz, az évszakok is változnak. 

Tehát mindig minden változik.

Ha valami megszületik, az meg is fog halni. Az életben soha nem lesz olyan helyzet, olyan munkahely, olyan szerelem, stb… ami örökké tart. Mert minden kezdet valahogy, valamikor véget ér, ami egy új kezdetet jelent, és minden vég valahol, valamikor elkezdődött.

Aki nem érti meg, hogy a változás elkerülhetetlen, az soha nem fog a jelen helyzetéből kimozdulni.

Az élet a változtatás lehetőségét többször felajánlja az embernek – először megdobnak egy kaviccsal, majd egy kővel, de az ember legtöbbször csak akkor szánja rá magát a változásra, ha ráomlik a kőszikla – pl. egy betegség, anyagi csőd, családi konfliktus. Tehát mindig megkapjuk a jeleket – egy kósza gondolat, felbukkanó lehetőség formájában, de csak akkor engedünk, ha már az összeomlás fenyeget bennünket.

A jelek olyan dolgok, események, történések, 

amit a legtöbb ember véletlennek, 

szerencsének vagy szerencsétlenségnek nevez. 

Ahhoz, hogy felismerjük ezeket a jeleket, tudatosítanunk kell a természet törvényeit.

Mindenki életében volt már olyan helyzet, amikor nehezen tudott dönteni. Egyik oldalon ott voltak az újból és újból megjelenő, előbukkanó jelek, melyek azt mutatták, hogy ideje továbblépni. A másik oldalon az ember az előtte tornyosuló falak megmászásával akarja bebizonyítani a kitartását, az erejét. Néha mindenki nehéz döntés előtt áll, amikor a maradni vagy továbblépni kérdése merül fel.

Azt hiszem, akkor érdemes továbblépni, ha tudjuk, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, de a falak még mindig ott tornyosulnak előttünk, illetve minden igyekezetünk ellenére áldozatnak érezzük magunkat.

Áldozatnak nevezzük azokat az embereket, akik félnek továbblépni és inkább hagyják magukat kihasználni. Az áldozatoknak is van kisugárzásuk, amit ugyanúgy megéreznek, mint "a cápa a vér szagát". Félelmeink olyanok, mint az iszap – minél több időt töltünk velük, annál mélyebbre rántanak a bizonytalanságba – az önbizalomhiányba.

A változás mindenkinek nehéz, 

de ha a veszteségeinket nyereséggé akarjuk változtatni, 

ha az egyhelyben állás vagy visszafejlődés helyett előre akarunk lépni – 

ez az egyetlen lehetőség.